Orbán Balázs esete jól mutatja: az értelmiségi elit végül tudományos alapon tudott dönteni
Nézze meg az ELTE rektorát, a legnagyobb és a legrégebbi egyetemünk most bizonyította, képes igazságot szolgáltatni.
A Szojuz űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén landolt Kazahsztánban.
Sikeresen landolt Kazahsztánban az a Szojuz űrhajó, amely a Nemzetközi Űrállomás legénységének három tagját hozta vissza a Földre – írja a Euronews. Az amerikai Joe Acaba és Mark Vande Hei, illetve az orosz Alekszander Miszurkin 168 napot töltött az űrben, ahol megjavították az állomás egyik robotkarját.
A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén jelenleg hárman tartózkodnak. A parancsnokságot az orosz Anton Skaplerov vette át. Rajta kívül még az amerikai Scott Tingle és a japán Kanai Norisige dolgozik az űrállomáson. A Euronews cikképől kiderül, hogy március elején három újabb ember utazik majd a 400 kilométeres magasságban keringő űrállomásra.